Simi, simi
Mikor haza értem ledobtam a poros hátizsákomat, lekapkodtam magamról a ruhát és beálltam a tus alá.
Élveztem, ahogyan a forró víz lemossa rólam a koszt. Majd még törölközőben bementem a szobába.
A kis drágám ott feküdt bent gyomrát fájlalva az ágyon.
Kérdezem-Mi baj cicám?-látom, gyomrát simogatja.
Ő csak annyit mondott halkan- Fáj!
Belenéztem ezüstös kékszemébe, ott volt benne az a kis huncut mosoly, ami csak mindig nekem örült, ha haza értem.
De ott ült fájdalom is mellette dacosan.
Felkaptam egy bokszer alsót magamra és lefeküdtem mellé, átvetem a simogatást tőle.
Simogattam a kis hasát, csak lágyan, mint ahogy a nyári szellő a fák lombját, mint ahogy az aranyló napfény a tájat, mint csendes patak saját medrét.
Megfogta másik kezem, befűzte ujjait, ujjaim közé és óvatosan magához húzta.
-De jó, hogy vagy nekem Csibi, Csabi-olyan édesen mondta ezt, mint a lefolyóméz.
Én csak simogattam tovább a kis hasát és élveztem bőre illatát, bódultan szívtam magamba, mint egy rózsa illatát.
Keze lassan elengedte kezemet, majd lassan mellére húzta fel kezem.
Jaj, az a gömbölyű forma, amit végig simítottam, na meg az a kemény csúcs a tetején, szinte „karcolta” tenyeremet.
Tudtam végem van és vége az időnek is, mert itt megállt.
Oda húzta fejemet szájához és csókolgatott, egy meg nem szűnő rohammal, vette birtokba és hajtotta uralma alá nyelvemet és számat.
Ahogyan testemet is, és lett királynője, valamint örökös birtokosa.
Én meg rabszolgaként tűrtem kábulatban sorsomat, addig, míg fel nem hevítet, tűzforró teste és lángra nem lobbantotta a szenvedélyem.
Leráztam láncaimat és most már birtokolni akartam őt, határok és tabuk nélkül.
A vágy hadseregével rohantam le a tűzföldjét, az ő testét.
Csak azt tudtam, akarom, akarom, hogy mindez az enyém legyen.
Minden egyes simogatás, ölelés, és csók megerősítet abban, hogy jó a támadás iránya.
Egyszer csak elindítottam különleges egységemet, mert kellet ez a győzelem minden áron, az ő teste felett.
Tűzföld az enyém kell, hogy legye bármenyi áldozat árán is.
Egyszer csak jött a pillanat, az a csodálatos, amikor tágul a tér és csak szárnyalunk benne mind ketten.
Jégmanó ide-oda rohangál gerincünkön, egészen elernyedt tudatunkig, majd tér és idő egybe olvadt.
Át adjuk magunkat a békének, itt már egyikünk se birtokol, mert egyek vagyunk, egy és oszthatatlan egység.
Egy sereg, egy föld, egy királyság!
Ezért mondom, néktek vigyázni kell a simi, simivel, mert az igazi szerelem minden fájdalomra gyógyír.
